Ott maradnak az asztalnál, de már a készülékre merednek. Csak az anya mozdul, kimenekül a konyhába mosogatni... Guy (gimnáziumba jár) alig meri kimondani, hogy őnáluk bizony egy álló óra hosszat is elvacsorázgatnak, és vasárnap megesik, hogy az ebéd elhúzódik vacsoráig. Ilyenkor gyűlik össze a család (három gyerek és az édesanyjuk); „megbeszéljük a problémákat, és határozatokat hozunk”.
Alain és a fivére, Jacky együtt élnek, amióta az egyikük elvált. Egy hatalmas ABC-ben bonyolítják le havi bevásárlásaikat. A végösszeg a blokkon 477,70 frank. A targoncában harminc tejesdoboz, tíz kiló cukor, tizennyolc karamellkrémes doboz, harminc liter könnyű bor, két és fél kiló vaj...
- Hónap közben még majd elköltünk ötszáz frankot kenyérre, gyümölcsre meg húsra. Nekünk sokkal fontosabb a zabánál a sztereo, a kocsi, a csajokról nem is beszélve.
- Nem a kaja érdekes, hanem a körítés – mondja Léa. (Huszonhárom éves, egy nantes-i újságnál dolgozik)
- Néhány éve „virsliestélyeket” szerveztünk a haverokkal. Ha mostanában összejövünk, egy kicsit jobban odafigyelünk a kajára, mint általában, de főleg az együttlét miatt csináljuk az egészet. A közös bevásárlás meg a közös főzőcske a legjobb. Gyertyákat is teszünk az asztalra...
Léa olyasmire is kitér, ami a többi fiatalt is módfelett izgatja:
- A bevásárlásnál igyekszünk nem túlságosan kicsinált dolgokat venni.
Jean-Claude és Marie-Line:
- Sose megyünk étterembe, ha valami finomat akarunk enni, otthon főzünk, mert akkor legalább tudjuk, mitől hízunk.
Anniek is gyanakvó:
- A vendéglők valóságos gyárak, nincs bennük bizalmam... Persze ha komolyan venném, hogy mennyi betegséget lehet beszerezni az ételtől, ki se mozdulhatnék itthonról.
Trémoliéres professzor írja:
„Az ember valószínűleg legalább annyira szimbólum -, mint táplálékfogyasztó... A természetes táplálék mítosza voltaképpen nem más, mint az iparosított életforma elutasítása.”
Chantal és Christine (gimnazisták) kevésbé filozofikusan, de annál indulatosabban fogalmaztak:
- Az evés? Kit érdekel? Éppen eléggé az idegeinkre mennek a tanerők meg a felmenők, folyton ijsztgetnek azzal a rohadt érettségivel... már csak az hiányzik, hogy a kajálással is gyötörjük magunkat.
(Világ Ifjúsága - 198?)
- A bevásárlásnál igyekszünk nem túlságosan kicsinált dolgokat venni.
Jean-Claude és Marie-Line:
- Sose megyünk étterembe, ha valami finomat akarunk enni, otthon főzünk, mert akkor legalább tudjuk, mitől hízunk.
Anniek is gyanakvó:
- A vendéglők valóságos gyárak, nincs bennük bizalmam... Persze ha komolyan venném, hogy mennyi betegséget lehet beszerezni az ételtől, ki se mozdulhatnék itthonról.
Trémoliéres professzor írja:
„Az ember valószínűleg legalább annyira szimbólum -, mint táplálékfogyasztó... A természetes táplálék mítosza voltaképpen nem más, mint az iparosított életforma elutasítása.”
Chantal és Christine (gimnazisták) kevésbé filozofikusan, de annál indulatosabban fogalmaztak:
- Az evés? Kit érdekel? Éppen eléggé az idegeinkre mennek a tanerők meg a felmenők, folyton ijsztgetnek azzal a rohadt érettségivel... már csak az hiányzik, hogy a kajálással is gyötörjük magunkat.
(Világ Ifjúsága - 198?)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése