2014. július 13., vasárnap

Még a KFT előtt

Mi van az Almáriumban?

A könnyebb kérdés: ki van benne? Laár András és Szőlősi Mihály gitárosok, Bornai Tibor zongorista. Kiegészítő hangszerként időnként megjelenik a cselló és a fuvola.
- Négy éve, mint amatőrzenekar alakultunk – mondja Laár András. - Hetvenötben, majd még egyszer megnyertük Győrben az pop-dzsessz napok versenyét. Tavaly ősszel a rádióban adtunk nyilvános hangversenyt a Panta Rhei és a Syrius együttes társaságában. Közben kijött két rádiófelvételünk.
Hallgatván a számokat – vokális hangzású, impresszionista hangulatok kellemes lenyomata – felvetődik a kérdés: merre tovább?
- Ezután is az énekhangok kerülnek előtérbe, de tudatosabban törekszünk minden kis zenekar álma, a sláger felé.
A beszélgetés közben kiderült, hogy mindhárman dolgoznak, s napi nyolc óra munka után kapják a kezükbe a hangszereket, ami zenészvilágunkban már-már csodaszámba megy.
- Sikerül az időegyeztetés?
- Eddig még mindig sikerült, bár nem hajszoltuk túlságosan a fellépéseket.
- Hol vagytok hallhatók mostanában?
- A tél folyamán országjárásra indulunk. Közben egy irodalmi műsorban a Népszínházban játszunk, s talán a Gázgyár segítségével régi álmunkból, az önálló klubunkból is lesz valami.

T.G.
(1978. december 1. - Magyar Ifjúság)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése