Egy farmernadrág a tél elején, egy
másik, amikor jön a nyár, évente egy magasnyakú pulóver, egy
villámzáras vízhatlan dzseki és kész. Ezer és ezer társához
hasonlóan ez a ruhatára már vagy négy éve Gaspard-nak, aki egy
rennes-i gimnáziumba jár. Hitvallása rövid és velős: „Praktikus
és olcsó.”
Hol van már a kimenő öltönyök,
ruhák kora?
- Nagy alkalmakkor a legszebb,
legtisztább farmeromat veszem föl – mondja Gaspard -, Ha
szuperelegáns akarok lenni, a kordnasztrómat.
A ruházat egyneműsége elmossa a
nemek közti különbségeket. Ugyanolyan nadrág, egyformán hosszú
vagy rövid haj, egyazon szabású dzseki...
Az antidivat prése alatt forradalmi
változáson ment át a cipő is.
Jellemző a Doisouple cég
elnök-vezérigazgatójának esete. Daniel Raufast úr riadtan
tapasztalta, hogy a szép suvickos surranók egyre kevésbé
kelendők, sőt hovatovább a kutya se vásárolja őket.
Egy szép
napon Párizs utcáin sétálgatva Raufast egy irdatlan
reklámplakátra lett figyelmes, amely a „Levi's” múlhatatlan
érdemeit magasztalta. A legmárkásabb farmert dicsőítő
fiatalemberek mezítláb rajcsúroztak a plakáton. És Raufast úrnak
kolosszális eszméje támadt: olyan cipőt kell piacra dobni, amely
jól megy a farmerhoz. A folytatás tündérmeséhez hasonlít.
Raufast ma több mint huszonötezer pár „Kickers”-t gyárt
naponta: a színes, puha, kényelmes lábbelit sok millió fiú és
lány hordja Franciaországtól Japánig...
„Praktikus és olcsó”- azért
nemcsak ez lebeg a fiatalok szeme előtt. Sajátosan keveredik bennük
a külsőségekben az elkülönülés vágya és a nyájösztön.
- Az a fontos – mondja egy
gimnazista lány -, hogy az ember lépést tartson a divattal, de ne
legyen olyan, mint a többiek.
A feltűnés- hasonulás látszólagos
ellentétét remekül oldja föl a csoport- és rétegdivat. Van a
nyugis „baba cool”-divat és a hozzá közel álló
vissza-a-természethez divat, van hippi divat (visszavonulóban) és
rock divat (néhány év múlva újból fellendülőben), van
punk-divat (éppen olyan gyorsan enyészik el, amilyen gyorsan
hódított) stb.
A tizenhét éves Stéphanie a
vissza-a-természethez divatnak hódol. A ruhatára nem foglal el sok
helyet. Két pár svéd csizma, három kordnadrág, két vastag
gyapjúpulóver, egypár nagypapa-korabeli ümög meg egy nagy, bő
suba.
Minden műanyagszálas ruhadarab száműzve („randa és
zabálja a drága olajat”), semmi csecsebecse („az csak arra jó,
hogy följebb tornázza a fogyasztási spirált”)...
Mi határozza meg a divatot? Például
a film. Az amerikai bálvány, James Dean vitte föl a csillagokig a
farmernadrág ázsióját.
Nem egy esetben a zene a meghatározó
(rockerek, punkok). Vagy a politika ökológusok=
vissza-a-természethez divat).
És ne feledkezzünk meg a profi
divatcsinálókról. A lebegő szárú farmernadrág divatja bőszen
tombolt néhány évvel ezelőtt; ma ki nevetteti ki magát egy ilyen
„elefántlábasban”? Talán majd ha a gyártók újra a
fogyasztókra kényszerítik...
De még a boszorkányosan ügyes és
rámenős gyártó-kereskedő maffia sem mindenható. Csak azok a
divatok diadalmaskodhatnak, amelyek valamiképpen tükrözik a
társadalmi változásokat. A csicsás hippi-stílus jól érzékelteti
a hatvanas évek gazdasági fellendülését.
A nosztalgiát árasztó, kapaszkodót
kereső „retro” a válságidők létbizonytalanságát.
Mert bár igaz, nem a ruha teszi az
embert, azért megesik, hogy a kor a ruháról is felismerhető.
(198? - Világ Ifjúsága)